Szoptatás után arra tért magához az anya, hogy a baba feje betört

A Miskolci Törvényszék a napokban egy édesanya ügyét tárgyalta, akit életveszélyt okozó testi sértés miatt állítottak bíróság elé.


A nő a miskolci kórházban szülés utáni kimerültség miatt szoptatás közben elaludt és arra ébredt fel, hogy a baba az ágyából a földre esett.

Az anya nagyon megijedt, de nem mert szólni a nővéreknek és a szobatársai sem tudták meggyőzni erről.

13733446_e63c258f4da8268dfd6eb8e109f1f247_wm

Az anya azonnal felkapta a babát a földről és megnézte, hogy van-e rajta sérülés, majd megnyugtatta és tisztába tette.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



Ezután pedig visszafektette maga mellé az ágyra. A szobatársai azonban látták mi történt és megpróbálták meggyőzni, hogy szóljon a nővéreknek, de ő nem tette meg. Azt mondta, hogy ő megnézte a babát és nincs rajta sérülés.

A baba azonban sírni kezdett és bement az éjszakás nővér, de a nő neki sem szólt. Helyette csak azt mondta, hogy a gyerek biztos éhes, azért sír ennyire. -írja a velvet.

Az anya csak akkor szólt az esésről, mikor a baba feje bedagadt, azonban akkor is csak azt mondta, hogy a baba véletlenül beverte a fejét az ágy támlájába.

b353cbd0c0697ee1903b20cdfc0c976f

A gyereket azonban megvizsgálták és ekkor derült ki, hogy súlyos koponyasérülése van. A nő a bíróságon nem tett vallomást, de azelőtt elmondta, hogy nagyon megrémült és nem mert szólni az éjszakás nővérnek, mikor a baba leesett.

"A kislány azóta jól van, felépült a sérülésekből, az anya pedig rendszeresen viszi orvosi ellenőrzésre. A bíróság enyhítő körülménynek értékelte a nő büntetlen előéletét és, hogy az anyának négy gyermekről kell gondoskodnia, közülük az egyik tartósan beteg"- közölte Barkó Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.

barko_tamas

Az ügy során a kórház felelősségének vizsgálata fel sem merült, mert a dolgozók nem követtek el hibát.

"A szülőszobában előírás, hogy szoptatás után a csecsemőt mindig be kell fektetni az ágy végében található rácsos ágyba. Az anya ezt nem tartotta be, mert sajnálatos módon elaludt. A meghallgatott tanúk szerint a nővérek minden munkaköri előírást betartottak, így nem felelősek a balesetért" – jelentette ki az ügyészségi szóvivő.

A Miskolci Törvényszék a gyerek anyját életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt másfél év fogházra ítélte, amelyet két évre felfüggesztett.

Forrás: faktor.hu, velvet.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com