Születése óta szinte képtelen hízni az 1 éves kínai kislány - megrázó fotó

Egy 13 hónapos kínai kislány rejtélyes betegségben szenved, ami miatt nem tud hízni. A kis Yuanyuan most is mindössze alig 3 kg súlyú.


Az orvosok egyelőre nem tudják mi baja a kislánynak, az anyja pedig egyre kétségbeesettebb.

Wu Lunjiao próbál mindent megtenni, hogy segítsen a babán, de nem sikerül.


A kicsit jelenleg egy orrszondával táplálják, de alig fél kilót hízott a születési súlyához képest. A másik aggasztó tünet, hogy a gyerek bőre furcsán megnyúlt.

yuanyuan01

Az anyuka eddig kb. 4 millió forintnak megfelelő jüant költött arra, hogy meggyógyítsák a kislányt. De a tucatnyi vizsgálat nem hozott eredményt.

Wu szerint 300 milliliter tejet is két óra alatt tud megitatni a babával.

"Mást nem hajlandó megenni, csak a tejet és a pépesített rizst, és ezt is csak egy orrszonda segítségével" - mondta el szomorúan.

yuanyuan02

Az anyuka az 1 éves eredménytelen küzdelem után most a közösségi oldalhoz, a Weibo-hoz fordult segítségért. Abban bízik, hogy valaki talán felismeri a kicsi tüneteit és tud segíteni.

„Egy sanghaji orvos már jelentkezett is, aki azt mondja, a lányom emésztőrendszerével van probléma" - mondta a nő. Az orvos arra kérte, hogy minél hamarabb vigye el hozzá a kicsit, hogy megvizsgálhassa,, mert ő szerinte van esély arra, hogy meggyógyulhat.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com