Születése után "járó" csodababa videóját már 77 millióan látták

Hihetetlen dologról beszélnek egy brazíliai kórház dolgozói, amely a napokban történt.

Egy újszülött percekkel a világra jövetele után már járt és sétált is néhány métert, úgy, hogy a nővér tartotta. A szülészeti osztály dolgozói elámultak a látottakon és videóra vették.

A baba a dél-brazíliai Rio Grande do Sul állam egyik kórházában jött a világra.



A baba akkor kezdett el járni, mikor percekkel a szülés után elvitték lemosdatni.
Az újszülött kislányt egy nővér tartja, aki ámulva jelenti ki: „Istenem, a kislány jár!”. Ezután odahívja egy másik kollégáját is, azzal, hogy ezt látnia kell. A nővér elmondja: éppen meg akarta fürdetni a babát, amikor az „járni kezdett”.

A videón az ápolónő arról beszélt, hogy a kicsi közel egy métert sétált úgy, hogy tartotta a felsőtestét.

Azonban bár többen csodáról beszélnek, többen azonnal jelezték, hogy ez egy egyszerű hétköznapi reflex, ami az újszülötteknél jellemző. Járóreflexnek hívják és minden pici meg tudja ezt a mutatványt csinálni.

Az újszülötteknél és a csecsemőknél egy adott helyzetben elemi mozgások válthatók ki, mint a lépő vagy járó reflex.

Ez akkor történik, ha a csecsemőt felegyenesedve tartják, miközben a lába hozzáér a felszínhez. Ilyenkor a lába ritmikus mozgásba kezd, amely hasonlít a járáshoz. Ez a reflex 2-3 hónapos korban azonban megszűnik.





Forrás: lajk.startlap.hu 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com