Tampont felejtettek egy nő orrában a szentesi kórházban - videó

Elképesztő esetre derült fény a szentesi kórházban, ahol egy 29 éves nő orrában benne felejtettek egy tampont.


A kétgyerekes anya orrsövényműtétre ment, amely rendben lezajlott.

A műtét után azonban a nőnek folyamatosan fájt a feje és a vizsgálatok semmit sem mutattak ki.


Így szenvedett 1 hónapig, amikor is az egyik orvos észrevette, hogy tampon van az orrában és kihúzta.

A nő azonban addigra már baktériumfertőzést kapott és még most is gyógyszereket szed.


A fájdalmai miatt azóta sem tudott visszamenni dolgozni, ezért kártérítést szeretne a kórháztól. A kórház viszont azt állítja, hogy az orvos nem hibázott –számolt be róla a tv2 Tények c műsora.

A szentesi asszonyt még március 22-én műtötték meg, de a műtét után folyamatos fejfájás kínozta. Többször megvizsgálták, de nem vették észre az ottfelejtett tampont. 1 hónap után húzták csak ki az orrából, de addig már elfertőződött. Szegen derült ki, hogy baktériumfertőzést kapott az anyuka.



A szentesi kórház a nő ügyét kivizsgálta és azt állapította meg, hogy az orvos nem hibázott. Elmondásuk szerint: „elhúzódó vérzés és nyálkahártya-duzzanat zavarta az operáló orvos tájékozódását, de kellő körültekintéssel járt el a kórház szerint.”

Az asszony kártérítést szeretne kapni a kórháztól, ha nem sikerül megegyeznie velük, akkor perel.



Forrás: hvg.hu, tények.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com