Tanulmánnyal igazolták a családban előforduló rákbetegség jelentette kockázatot

Egy daganatos betegség családon belüli előfordulása nem csupán ugyanannak, de más ráktípusoknak a kialakulási kockázatát is növelheti a közeli hozzátartozók körében - derült ki egy új tanulmányból.

A tanulmány, amely Olaszországban és Svájcban élő 23 ezer ember bevonásával készült, 13 ráktípusra vonatkozóan mutatta ki, hogy a közeli rokonok esetében fokozott a kockázata az azonos típusú betegség kialakulásának. A szakemberek arra is találtak bizonyítékot, hogy egy bizonyos ráktípus családon belüli előfordulása jelentősen növelheti más ráktípusok jelentkezésének kockázatát is.

8648_68723-mellrak0-d0000FC6Eec36808ba752A tanulmány, amelyet az Annals of Oncology című folyóiratban közöltek, 12 ezer páciens nyomon követésével készült, akik testük különböző részében küzdöttek a rákkal.

Ezen páciensek adatait 11 ezer olyan emberével vetették össze, akik nem voltak rákosok - adta hírül a BBC hírportálja. A kutatók a résztvevők családi kórtörténetére, különös tekintettel az elsőfokú - vagyis a génjeink nagyjából 50 százalékában osztozó - rokonaikra (szülő, testvér, gyermek) vonatkozóan gyűjtöttek információkat. Az eredmények szerint azoknál a résztvevőknél, akiknek valamelyik elsőfokú rokona gégerákkal küzdött, a normálisnál háromszor nagyobb volt a kockázata a száj- és garatrák kialakulásának.

A száj- és garatrákos közeli hozzátartozóval rendelkező páciensek esetében a normálisnál négyszer magasabb volt a nyelőcsőrák kockázata, míg a közeli rokonságban álló nőknél az emlőrák előfordulása duplájára növelte a petefészekrák esélyét. A férfiak esetében 3,4-szeresére növekedett a prosztatarák kockázata, amennyiben valamelyik elsőfokú hozzátartozójuk húgyhólyag ráktól szenvedett.

A kutatás megerősített néhány már ismert kockázati tényezőt is. A nőknél például növelheti a mellrák kialakulásának esélyét a családon belül előforduló vastagbélrák. A tanulmányt vezető Eva Negri, a milánói Mario Negri Gyógyszertani Kutatóintézet munkatársa szerint bizonyos esetekben a családon belül előforduló különböző ráktípusok között például a tagok azonos dohányzási, vagy alkoholfogyasztási szokásai jelenthetik a kapcsolatot, de arra is van bizonyíték, hogy egyes genetikai tényezők a ráknak a test több különböző részén való kialakulását befolyásolják.

A Cancer Research UK nevű szervezetnél dolgozó Jessica Harris szerint a rák kockázatának mértéke a szülőktől örökölt gének, az életmód és a környezet kombinációjától függ. "A legfőbb dolog, amit az ember tehet a megelőzés érdekében, hogy nem dohányzik, csökkenti az alkoholfogyasztást, és igyekszik formában maradni a rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott étrend révén" - húzta alá a szakember.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com