Több mint négymilliárd forintos fejlesztés zárult a nagykanizsai kórházban

Egyebek mellett új sürgősségi osztály épült, illetve korszerűsítették a diagnosztikai berendezéseket és a műtéti tömböt a nagykanizsai kórházban annak a két európai uniós programnak a keretében, amely összesen négymilliárd forintot meghaladó fejlesztéseket tett lehetővé - közölte a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója.

Brünner Szilveszter - a hétfői, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében tartott hivatalos átadást követő - keddi sajtótájékoztatón elmondta: mintegy 900 négyzetméteres területen kapott helyet a sürgősségi osztály, ahol nyolc ágyon és két elkülöníthető helyen tudják fogadni a betegeket. Az osztályt korszerű orvosi berendezésekkel szerelték fel, a vizsgálók mellett az azonnali beavatkozásokat lehetővé tévő műtőt alakítottak ki, továbbá fejlesztették a számítógépes rendszert.

egészségügyAz öt évvel ezelőtt megtervezett és két éve elindított közel 650 millió forintos beruházáshoz eredetileg a nagykanizsai önkormányzat, mint fenntartó biztosította volna az önrészt, de az államosítás után végül a kormány nyújtott támogatást. Tavaly 130 millió forint állami támogatást kapott az intézmény a program befejezéséhez.
A főigazgató beszámolt a leginkább a diagnosztikai területet és a műtéti tömböt érintő fejlesztésekről is, amelyek összesen 3 milliárd 360 millió forintból valósultak meg. Ehhez állami támogatásként 270 millió forintot kapott a nagykanizsai intézmény.

A fejlesztés keretében modernizálták a műtőket, megújult az intenzív osztály, valamint a képalkotó diagnosztikai berendezések. Új helyre költöztették a mikrobiológiai labort és a kórbonctant, a főépületben új lifteket építettek be, továbbá korszerűsítették az áramhálózatot és a tűzoltórendszert. Brünner Szilveszter kitért arra is, hogy az évente 20 ezer fekvő- és 550 ezer járóbeteget ellátó nagykanizsai kórházban további, mintegy félmilliárd forint értékű fejlesztések is zajlanak még. A legjelentősebbek a pszichiátriát és a neurológiát érintik.

A jövő hónapban fejeződik be a pszichiátriai osztály rehabilitációs részlegének modernizálása, amelyre mintegy 220 millió forintot fordíthatnak. A három megyében csaknem 230 ezer lakosú ellátási körzettel rendelkező neurológiai osztályon 80 millió forintos beruházással biztosították a kibővült feladatokhoz szükséges fejlesztéseket, többek között a csúcstechnológiájú diagnosztikai berendezések beszerzését.

A főigazgató beszámolt arról is, hogy hosszú távú terveik között szerepel egy MRI készülék üzembe állítása, ami teljessé tenné a nagykanizsai intézmény diagnosztikai eszközeit. Az ellátás hatékonyságát növelve pedig az új sürgősségi osztályhoz telepítenék a háziorvosi ügyeletet, ami lehetővé tenné, hogy valóban csak az azonnali ellátásra szoruló betegek vegyék igénybe a sürgősségi osztályt.

forrás.mti

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com