Több szabálytalanságot talált az ÁSZ az egészségügyi ellátóközpont ellenőrzésénél

Nem biztosította az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást, a vagyon értékének megőrzését az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), és a korrupciós kockázatok ellen sem volt védett az intézmény a vizsgált időszakban - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a számvevőszék az ÁEEK belső kontrollrendszerének kialakítását és működtetését, valamint vagyongazdálkodását a 2015-2017-es, pénzügyi gazdálkodását a 2015-2016-os időszakra, a korrupciós veszélyek ellen védelmet biztosító integritáskontrollok kialakítását pedig 2017-re vonatkozóan ellenőrizte.

    
A vizsgálat során az ÁSZ megállapította, hogy szabálytalan volt 2015-ben és 2016-ban a központ belső kontrollrendszerének kialakítása, 2015 és 2017 között az integrált kockázatkezelési rendszer kialakítása és működtetése, a kontrolltevékenységek gyakorlása, valamint az információs és kommunikációs folyamatok kialakítása és működtetése, 2017-ben pedig a belső ellenőrzés működtetése.
    

Az intézmény 2017-ben továbbá nem volt védett a korrupciós veszélyek ellen sem, mert a jogszabályokban előírt integritást támogató kontrollok kiépítése nem a kockázatokkal arányosan történt - írták. Hozzátették, hogy nem volt szabályszerű az ÁEEK 2015-ös és 2016-os pénzügyi gazdálkodása, 2015-2017 között pedig a vagyongazdálkodása sem, mert a központ nem állított össze ellenőrizhető módon leltárt, és nem végezte el a mérlegben szereplő eszközök és források év végi egyedi minősítését.
    

Az ÁSZ az ÁEEK főigazgatójának 12 javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com