Több tízezer életet mentettek meg a mentők ebben az évben

Több tízezer életmentő beavatkozást, köztük mintegy 1400 sikeres újraélesztést hajtottak végre 2013-ban az Országos Mentőszolgálat dolgozói - ismertette Czirner József, a mentőszolgálat operatív igazgatója kedden Budapesten. Szilveszter éjszakára a mentőszolgálat megerősítette a mentésirányítást, és tíz esetkocsival több lesz készenlétben Budapesten.

Czirner József, a mentőszolgálat operatív igazgatója ismertetése szerint ebben az évben csaknem egymillió feladatot hajtottak végre, az esetkocsik mintegy 35 millió kilométert futottak.

Az operatív igazgató külön kiemelte a mentősök helytállását a márciusi hóhelyzetben, a dunai árvíz kapcsán, a balatoni nyári szezonban, illetve több tömegbalesetnél.

halál a tűzijátékonCzirner József szólt arról is, hogy 2013-ban több fejlesztés is elindult, melyek jövőre éreztetik majd hatásukat. Több új mentőállomás épül, korszerűsítik a mentésirányítást, így remélik, hogy 2014 végén végén még jobb mutatókról számolhatnak majd be - fejtette ki. Golopencza Pál, a közép-magyarországi régió mentésirányítási vezetője elmondta: szilveszter éjszakára tíz esetkocsival többet állítanak be, s a mentésirányítást is megerősítették.
Enyhe az idő, tehát várhatóan sokkal többen lesznek az utcákon - mondta Golopencza Pál, hozzátéve: este 10 óra és reggel 6 óra között várják a csúcsot.

Ilyenkor a túlzott alkoholfogyasztás, a közúti balesetek és a pirotechnikai eszközök által okozott sérülések miatt riasztják legtöbbször a mentőket. "Mértékletesség, felelősség, óvatosság" - ezekre hívta fel a figyelmet Czirner József, Golopencza Pál és Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője. Golopencza Pál kiemelte, hogy aki autóba ül, semmilyen körülmények között ne fogyasszon alkoholt.

Győrfi Pál elmondta, hogy tavaly szilveszterkor nyolc petárdabalesethez riasztották a mentőket, és most hétfőn is volt már egy ilyen esetük. Felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a házilag készített, hanem a boltban vásárolt pirotechnikai eszközök nem körültekintő használata is ugyanolyan veszélyes. A mentőszolgálat szóvivője kitért arra is, hogy ködös, nyirkos idő várható, emiatt fokozott óvatosságra és figyelemre lesz szükség a közutakon.
forrás:MTI

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com