Tovább akar hízni a 190 kilós ducimodell

Napi tízezer kalóriát fogyaszt Caitlin Finley, akiért rajonganak a duci nőket preferáló férfiak.Caitlin Finley3Dunát lehet rekeszteni azokkal a történetekkel, amelyek arról szólnak, hogy egy-két túlsúlyos ember milyen módszerekkel szabadult meg a felesleges kilóktól, amik miatt veszélyben forgott az életük, hiszen az egészségtelen életmód nagyon gyorsan diabéteszhez, szív- és érrendszeri, valamint egyéb betegségekhez vezet.

Caitlin Finley története nem ilyen, ugyanis a csupán 22 éves lány nemcsak, hogy nem akar lefogyni, hanem még hízni szeretne, pedig már most is 190 kilogrammot mutat a mérleg, ha rááll.

A fiatal lány azért elégedett az alakjával, mert ducimodellként keresi a kenyérre, vagyis inkább a hamburgerre valót, hiszen napi tízezer kalóriát kell fogyasztania ahhoz, hogy tovább hízzon.

Caitlin FinleyA Kentuckyban élő Finley életmódját az édesanyja mellett, a fotósa és a managere is támogatja, hiszen nagyon sok férfinak tetszenek a testesebb nők, Finley célja pedig az, hogy elnyerje ezeknek az uraknak a tetszését.

Caitlin Finley2A hízás mellett a lány rendszeresen eljár a kivizsgálásokra. Finley orvosai elmondása szerint, nem találtak olyan egészségügyi problémát a ducimodellnél, amely a hízásból fakadt volna, legalábbis egyelőre.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com