Tudja mennyi kalória van kedvenc italában? Bevezethetik a kalória-címkéket az italokon

Sok ember számára, semmi sem jobb, mint egy igazán fárasztó nap után lazításképpen meginni egy pohár sört vagy bort. De vajon adna esélyt a második vagy harmadik pohárnak, ha tudná pontosan mennyi kalóriát iszik meg? 

Egy új kutatás kimutatta, hogy az emberek túlnyomó többségének fogalma sincs arról, hogy akaratlanul is egyre kövérebbé "issza" magát. A megkérdezettek háromnegyede nem tudta - vagy helytelenül sejtette -  hogy például egy pohár bor mennyi kalóriát tartalmaz, ahogy azzal sem volt tisztában, hogy egy pohár sör vajon mennyi kalóriát rejthet.

Ez annak ellenére van így, hogy a felnőttek kalória bevitelének mintegy 10 százaléka alkoholból származik.

1414703879492_Image_galleryImage_calorie_graphic_jpgA közvélemény kutatás adatai szerint, háromból két ember mondta azt, hogy szeretné látni az üvegeken, mennyi kalória van bennük pontosan. A szeszes italokat jelenleg nem ismerik el élelmiszerként és ezért mentesülnek, a hatályos európai jogszabályok, így a szokásos élelmiszer-címkézés követelményeitől. Az ajánlott napi kalória bevitel felnőttek számára körülbelül 2500 kalória a férfiaknak és a nők számára pedig 2000.

1414696961476_Image_galleryImage_image001_pngA RSPH kiadott egy élelmiszer összehasonlító táblázatot. Ebben láthatjuk, hogy átlagosan 180 kalória 5 dl sör, ami nagyjából megfelel egy kis szelet csokoládé tortának. Egy nagy pohár - 250 ml fehérbor ugyanaz, mintha négy halrudacskát ennénk meg, miközben a pina colada ugyanannyi kalóriát tartalmaz, mint egy Big Mac. A kísérletben résztvevők, amikor szembesültek italuk kalóriamennyiségével, akkor átlagosan 400 kalóriával kevesebbet fogyasztottak el. Az RSPH most azt szorgalmazza, hogy vezessen be az Európai Unió kalóriacímkéket az italgyártásban is. Az Európai Bizottság decemberben dönthet a kérdésről.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com