Tudod, hogy mi az a pánik roham?

Ha eddig nem tudtad, akkor azért és ha eddig tudtad, akkor azért figyelj! Mi is az a pánikroham?


Az ijesztő pánikrohamnak különféle kísérői vannak, mintha a „tünetek” súlyos betegséget jeleznének. A páciensnek a nagy semmiből feltűnő félszhez szeretnénk segítséget nyújtani, de csak akkor, amikor ezek a jelenségek gyakran felbukkannak! Na, ekkor orvoshoz is lehet fordulni!

p

A hölgyeknél ez a jelenség sokkal gyakrabban jelentkezik, mint az uraknál. Elég csak a buszon ülni, vagy a kasszánál várakozni és már elő is fordulhat az átélés. A sulisok is érezhetnek hasonló érzést, amikor számon kérik őket felelés alkalmával. Normális körülmények között ez az „élmény” hamar megszűnik.

Azonban a felnőtteknél az alapjában szülői körülmények között létrejövő negatív megélések, illetve a más lelki sérüléssel járó tapasztalatok.

Az általános statisztikák megállapítása szerint a lakosság 2%-a pánikbeteg. Tehát ezeket az embereket nem érte családi csalódás, illetve a valós pánik betegséggel járó roham. Mit is tehetnénk a pánik betegség ellen?

Az összecsapott hullámok fölött is úrrá kell lenni magunkon, hiszen ezért vagyunk emberek! Az összecsapott hullámok fölött is úrrá kell lenni magunkon, hiszen ezért vagyunk emberek!

Mivel jár a pánikbetegség?

Tünetei a nagy semmiből jönnek. Így, mint a szapora szívverés, szédülés, hidegizzadás, remegés, légszomj, halálfélelem, illetve a vizelési és székelési inger.

Miként tudnánk megelőzni a pánikrohamot?

A fent olvasott tünetek egyre többszöri felbukkanása esetén keresse fel az orvosát, aki jelentős segítséget nyújthat, még a betegség csírájában, amit bizony el kell fojtani!

Azonban, ha a tünetek enyhébbek és nem halmozottan jönnek, akkor mi is tehetünk a betegség elkerülése érdekében. Méghozzá csökkenteni kell a mindennapi kávézást a zöld és fekete teázást. A magas cukortartalmú ételek fogyasztását is jobb, ha kerüljük.

Légzés

Pánikrohamkor a légzésnél felületes légzés jelentkezik, ami gyors pihegést és felületi légzést eredményez. Ekkor meg kell tanulnunk a rendkívül nyugodt be- és kilégzés gyakorlatát, ami a számunkra a továbbiakban az oxigénbevitelt biztosítja. Ha ez nem megy nyugvó fekvő helyzetben, akkor üljünk egy székre és lélegezzünk rendszeresen és lehetőleg mélyen. A levegőt a széken ülve kiegyenesített háttal vegyük be szájon keresztül, majd fújjuk ki a levegőt az orron keresztül.

ko

Lazítsuk az izmot

Pánik helyzet adódása közben minden izomzat megfeszül és ekkor ez a helyzet a pánikrohamot csak fokozza.

Ellenanyag

Az agyunkban bármi lehet. Egy kellemes élmény. Gyermekünk születése, vagy egy remek nyaralás csodás élményekkel telve. Azért megsúgjuk, hogy nem kell mindenképpen a kaját visszaszorítani, csak azért, hogy fogyjunk. A fogyási diétával kapcsolatos harc nem okozhat pánikrohamot.

Ha valakinél azonban egyre gyakrabban felbukkannak a tünetek, annál érdemes felkeresni a kezelőorvost!

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com