Tüdőgyógyász: sokan betegek, de nem tudnak róla

Tavaly a tüdőgondozó hálózatok 184 ezer krónikus obstruktív légzőszervi betegségben (COPD) szenvedőt tartottak gondozásban, de a becslések szerint ennél jóval több, 500-600 ezer a betegek száma, csak nincs minden érintett tisztában a betegségével - mondta a Magyar Tüdőgyógyász Társaság (MTT) elnökségi tagja pénteken egy szakmai szimpóziumon, Budapesten.Horváth Ildikó a COPD világnapja (november 16.) alkalmából tartott rendezvényen előadásában felhívta a figyelmet arra is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2020-ra ez a betegség a harmadik vezető halálok lesz. Kiemelte a MTT által létrehozott regiszter fontosságát, amelyben a betegség főbb jellemzői, a diagnóziskor felállított súlyosság, a gyógyszerelési igény részletesen látható, elemezhető.

A regiszterbe bekerült adatok alapján a betegek kétharmada már légszomjjal küzd, amikor a betegségüket felismerik, körülbelül egyharmaduknál már a légzésfunkció fele elveszett, és a betegek kétharmada dohányos volt. A szakember hozzátette, ez a részletes, szervezett adatgyűjtés olyan kutatható adatbázist eredményez, amely a későbbi egészségpolitikai döntéshozatalt, a dohányzásról leszoktatással kapcsolatos fejlesztéseket, gyógyszerár-támogatási politikát, a prevenciós-rehabilitációs erőfeszítéseket, valamint a végstádiumú COPD-s betegek ellátásának fejlesztését támogathatja.

Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár arról a Magyarországra jellemző demográfiai helyzetről beszélt, amelynek alapján néhány évtizeden belül hárommillióra tehető majd a krónikus betegségben szenvedők száma. Emlékeztetett arra, hogy a kormány célul tűzte ki az egészségben eltöltött évek számának két évvel történő emelését, és ezzel összefüggésben szerinte nem lehet elégszer hangsúlyozni a népegészségügyi programok fontosságát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com