Üdítőital szövetség: 2020-ra felére csökken az üdítőitalok cukortartalma

Az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020 végére 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség csütörtökön közzétett önkéntes vállalása szerint.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hírre reagálva az MTI-vel közölte: a bejelentett cukorcsökkentési vállalások jól mutatják a hazai és nemzetközi vállalatok elkötelezettségét a magyar munkavállalók és a magyar piac iránt. Az új, innovatív termékek kifejlesztése pedig a remények szerint további kutatás-fejlesztési munkahelyek létrehozását eredményezi majd a magyarországi gyártóegységekben - tette hozzá Szijjártó Péter.

    
A szövetség közleménye szerint az ágazat vállalkozásai a termékek receptjének átalakításával, új termékek bevezetésével csökkentik tovább az alkoholmentes italok cukor- és kalóriatartalmát, illetve bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát. Felidézték, hogy a tagvállalatok által az elmúlt években végrehajtott intézkedések eredményeként 2010 és 2017 között a termékek átlagos cukor- és kalóriatartalma 40 százalékkal mérséklődött, ugyanebben az időszakban a csökkentett kalóriatartalmú és kalóriamentes termékek aránya az összes termelt mennyiségen belül 23 százalékról 55 százalékra emelkedett.
    

Kiemelték, a csütörtökön bejelentett önkéntes vállalás eredményeként 2020 végéig - a 2017. évi bázishoz képest - a szövetség tagvállalatai további 10 százalékkal csökkentik termékeik átlagos cukor- és kalóriatartalmát. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség, a magyarországi alkoholmentes italgyártók szakmai érdekvédelmi szervezete, amely a magyarországi ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli. Tagvállalatai éves szinten mintegy 200 milliárd forint termelési értéket állítanak elő és közvetlenül 5000 embert foglalkoztatnak Magyarországon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com