Új fejlesztéseivel évi negyvenmilliót takarít meg a salgótarjáni kórház

A fűtéskorszerűsítési, a konyhai és a mosodai beruházásokkal évente 40 millió forintot takarít meg a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, ezt az összeget a betegellátás színvonalának fejlesztésére fordítják - mondta az intézmény főigazgatója csütörtökön.Bercsényi Lajos a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztéseket a múlt év decemberében meghirdetett, országosan 15 milliárd forint keretű pályázatból valósították meg, amelynek az volt a célja, hogy a kórházak működési hatékonyságukat javítva csökkentsék adósságállományukat.

   
A főigazgató ismertette: a Szent Lázár Megyei Kórház az elnyert 288 millió forintból szabályozható és gazdaságos fűtésre tért át, új kondenzációs berendezésekkel. Leválaszthatóvá tették a rendelőintézet és a gyógyszertár rendszerét, mivel ott hétvégeken csak fenntartó fűtés működik, a hulladékhő pedig meleg vizet is szolgáltat.
    

Felújították a mosodát, ahol naponta két tonna textilt mosnak, a parádi, hatvani, gyöngyösi, pásztói, szentkúti és ózdi intézményekből is oda viszik a mosandót. Új gőzkazánt, mosógépet és szárító-, vasaló-, hajtogatógépet, valamint a szállításhoz teherautót szereztek be. A konyha - ahol naponta negyvenféle ételt tudnak elkészíteni - új mosogatógépet, sütőberendezést, üstöket kapott.
    

Az üzemeltetési költségeken megspórolt évi mintegy 40 millió forintot a betegellátás színvonalának fejlesztésére fordítják - emelte ki Bercsényi Lajos. Jakó Ildikó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ észak-magyarországi térségi igazgatója ismertette: a kórházak év végére keletkezett adósságállományát hosszú évek óta a központi költségvetésből konszolidálja kormány, ez tavaly 60 milliárd forint volt. 45 milliárdot idén is a lejárt szállítói számlák kifizetésére kaptak az intézmények, újdonság viszont, hogy 15 milliárdból olyan fejlesztéseket támogatnak, amelyek révén megelőzhető az adósság. Országosan 324 pályázat nyert, az észak-magyarországi térségben 1,6 milliárd, Nógrád megyében több mint 500 millió forint támogatást kaptak a kórházak - ismertette.
   

Becsó Zsolt (Fidesz), Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: 2010-től 18 pályázatot adott be és nyert el a salgótarjáni megyei kórház mintegy 4,9 milliárd forint értékben. Kiemelte az elavult eszközpark cseréjét, az energiamegtakarítást, a sürgősségi osztály átalakítását, a rehabilitációs ellátórendszer fejlesztését. A konszolidációs, az egyéb finanszírozási és a vis maior összegekkel együtt csaknem 9 milliárd forintos támogatás érkezett a kórházba az elmúlt hét évben - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com