Utasok biztonságát nézte a sofőr, aki vezetés közben kapott infarktust

Döbbenetes dolog történt egy győri buszsofőrrel vezetés közben.

Ifj. Mocsár Zoltán munka közben kapott szívinfarktust, de tudta, hogy nem szabad pánikba esnie. Az utasok biztonsága mindennél fontosabb volt számára, ezért a buszt elvezette a kórházig és csak azután ment be a sürgősségire, hogy az utasokat biztonságban tudta.





Az eset még október 30-án történt, a kórházi jegyzőkönyvben az áll, hogy a beteg saját lábán ment be, majd szívinfarktust diagnosztizáltak nála. Ezután azonnal megkatéterezték, amely során megszüntették az érelzáródást és a műtét alatt egy fémhálót helyeztek az érbe.

A férfi így mesélte el a történteket a Kisalföld lapnak:
"Korábban soha nem kezeltek szívproblémákkal Aznap már dolgoztam, amikor jelentkeztek az erős fájdalmak. Sejtettem, mi lehet. Az járt a fejemben, hogy nem pánikolhatok be. A kórházzal szemben, a gyorsbüfénél állítottam le a buszt. Annyiban szerencsém volt, hogy nem záródott el teljesen az erem. Alig múltam negyven. Az élet a fejemre koppintott, és megértettem a figyelmeztetést. Lassítanom, pihennem kell – mondta Mocsár Zoltán.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com