Vak dartscsapat

„Az optimisták” csapatnévvel bizonyítják be a britek, hogy látás nélkül is lehet játszani.Richard PryorTragédiaként éljük meg, ha kiderül, hogy elveszítjük valamelyik képességünket, pedig látás, hallás nélkül, és mozgássérülten is boldog, teljes életet lehet élni. Erre bizonyíték az a brit dartscsapat, amelynek minden tagja vak.

Richard Pryor2„Az optimisták” csapat dupla bullra erősített zsinór segítségével céloz a játék során, mert így érzik, hogy merre is kell eldobni a nyilakat. Richard Pryor, a csapatkapitány elmesélte, hogy a vad dartsozás közben előfordult, hogy károkat okoztak, de egyikük sem sérült meg eddig.

A 68 éves férfi akkor találta ki, hogy összerak egy csapatot, amikor meghallotta, hogy a helyi klub versenyeket fog szervezni. A gyakorlás közben Pryor és társai elég nagy károkat okoztak az ajtófélfában és a tábla körül, de ma már Pryor állítja, hogy három alkalomból kétszer eltalálja a táblát.

Richard Pryor3A csapatkapitány a vakságáról is beszélt, amivel kapcsolatban elmondta, hogy immár 40 éve, hogy egy szembetegség miatt, három év alatt teljesen elvesztette a látását, ám a világ ettől nem állt meg, hiszen annyira remek az élete, hogy azt semmiért sem cserélné el.

Pryor látóként is imádott dartsozni, ezért nem adta fel ezt a hobbiját, és havonta szervez összejöveteleket a vakoknak és látássérülteknek. A csapatnak még van pár napja, hogy gyakoroljon a meghirdetett bajnokságra, aminek lényege, hogy 90 perc alatt a legtöbb pontot érjék el. A megméretésen 14 másik csapat is indul, de ők mind látók.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com