Vége a fúrásnak és fogtömésnek

Londoni fogorvosok új módszert találtak ki a fogszuvasodás kezelésére.EAERA fogorvostól, és annak a fúrójától, a legtöbb ember retteg. Nekik jelent örömhírt, hogy a londoni fogorvosok feltaláltak egy új módszert, aminek köszönhetően nincs szükség injekcióra, vagy fúróra, tehát kevésbé lesz ijesztő a fogorvos.

Az árammal gyorsított és fokozott ásványpótlás (EAER) lényege az, hogy a szuvas fog tulajdonképpen önmagától meggyógyul. A King’s College tudósai által kidolgozott módszert, a tervek szerint, három év múlva kezdhetik alkalmazni a rendelőkben.

Az EAER módszertől azt várják a fogorvosok, hogy az felgyorsítja a sérült fog kalcium- és foszfátfelvételét. Az új eljáráshoz hozzátartózik az is, hogy a szakemberek ezzel kijavítják a megsérült fogzománcot, majd az ásványokat gyengeáram segítségével irányítják a sérült helyre.

Nigel Pitts professzor, a londoni King’s College fogászati karának tanára elmondta, hogy a mostani fúrásos, töméses eljárás nem megfelelő, mert azzal elindul egy ismétlődő folyamat, hiszen egyik tömés sem tart ki örökké. A jelenlegi technikával szemben, tehát az EAER,  ami fogfehérítésre is alkalmas, sokkal előnyösebb, kíméletesebb, és várhatóan költséghatékonyabb is lesz.

(Forrás: vilagszam.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com