Vér nélkül született a Szellem baba

Vérátömlesztés mentheti meg Hope Juaraz életét, aki ritka betegséggel született.Hope-Juarez-at-birthMagzati-anyai vérzés következtében, a vére 80 százalékát elvesztett Hope Juaraz. Az újszülött életét csak az mentette meg, hogy a 27 éves édesanyja aggódni kezdett, mert a baba abbahagyta a rugdosást, ezért három héttel a kiírt szülés előtt kérte, hogy sürgősségi császármetszést hajtsanak végre rajta.

A kaliforniai Fontain Valley-ben élő pár elmondta, hogy a szülés után, Hope nagyon sápadt volt, és sokat sírt. Ezért el is nevezték „Szellem babának”. A baj akkor derült ki, amikor az orvos vért akart venni a kicsi lábából, de csak egy cseppet tudott kisajtolni.

Hála annak, hogy hamar kiderült a magzati-anyai vérzés, van remény arra, hogy Hope életben marad, de ehhez vérátömlesztésre van szükség. A betegség egyébként nagyon ritka, és az orvostudomány jelenleg nem ismer rá gyógymódot, ezért csak akkor élheti túl a baba, ha korán felismerik.

(Forrás: OrientPress Hírügynökség)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com