Veséjével mentette meg a rendőrnő az idegen kisfiú életét - videó

A wisconsini Jackson Arneson veserendellenességgel született meg és csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz szüksége új szervre.

2016 telén már eljött az ideje a szervátültetésnek, azonban nem találtak donort. Így a szülők úgy döntöttek, hogy Facebookon tesznek közzé felhívást, hogy megtalálják a megfelelő vesedonort.



A felhívást Lindsey Bittorf rendőrnő is elolvasta és elhatározta, hogy megvizsgáltatja magát. A vizsgálatok során kiderült, hogy alkalmas vesedonornak és ekkor már tudta, hogy segíteni akar a kisfiún.



A rendőrnő nem ismerte a kisfiú családját, de mikor megtudta, hogy donor lehet, elment hozzájuk és közölte a jó hírt.
A transzplantáció végül június 22-én történt meg, a műtét jól sikerült, de utána a kisfiú tüdeje összeomlott. A 9 éves Jacksonnak így 11 napot kellett kórházban töltenie, de végül rendbejött.



A család Lindsey-vel azóta is tartja a kapcsolatot, nem tudnak eléggé hálásak lenni, hogy megmentette fiukat. A kisfiú pedig a veseátültetés óta a rendőrnőt a második anyukájává fogadta.



Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com