2050-ig titkosították a Pegasus kémszoftver ügyében összehívott bizottsági ülés anyagát

Határozatképes volt az Országgyűlés nemzetbizottsági bizottságának a Pegasus nevű izraeli kémszoftver ügyében összehívott hétfő délelőtti ülése, ám annak anyagát 2050-ig titkosították.

Simicskó: a 21. század a kihívások évszázada

A 21. század a kihívások évszázada - jelentette ki Simicskó István, a Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum budapesti ülésének levezető elnöke hétfőn az MTI-nek.

Kövér: létfontosságú a demokratikus államok információs fölénye

Létfontosságúnak nevezte a demokratikus államok információs fölényét és ezáltal cselekvési előnyét a nem demokratikus államokkal, a szervezett magánhatalmakkal, valamint a terrorista és bűnözői csoportosulásokkal szemben Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

IM: a bírák és ügyészek illetményemelésének harmadik szakaszát is megszavazta az Országgyűlés

A kormány betartotta ígéretét: a bírák és az ügyészek illetményemelésének harmadik szakaszát is megszavazta az Országgyűlés - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerdán az MTI-vel.

Elfogadták a jövő évi költségvetés főösszegeit

Elfogadta az Országgyűlés a 2022-es költségvetési törvényjavaslat főösszegeit kedden.

KDNP: a büdzsében hangsúlyos a munkahelyteremtés és a családtámogatás

A munkahelyteremtés és a családtámogatás hangsúlyos eleme a 2022-es költségvetésnek, amely a gazdaság újraindítását szolgálja - mondta a KDNP vezérszónoka szerdán a jövő évi büdzsé parlamenti vitájában.

Fidesz: minden magyar nyertese lehet Magyarország fejlődésének

A 2022-es költségvetési tervezettel az a cél, hogy minden magyar nyertese legyen Magyarország fejlődésének - jelentette ki Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka az Országgyűlés szerdai ülésén.

KT: indokolt a hiány és az államadósság markánsabb csökkentése

A Költségvetési Tanács (KT) tudomásul veszi, hogy a kormányt a 2022-es költségvetés tervezése során fontos, a jövőt szolgáló társadalompolitikai és gazdaságösztönző szándékok vezérlik.

ÁSZ: rugalmasságot biztosít a jövő évi büdzsé

A 2022-es költségvetés rugalmasságot biztosít Magyarország számára, épít az elmúlt év gazdaságvédelmi intézkedéseire és olyan területeket helyez előtérbe, amelyek hosszú távon is támogatják a kilábalást a válságból.

Varga Mihály: az újraindítás költségvetése a 2022-es büdzsé

A 2022-es büdzsé az újraindítás költségvetése, a tavaszi benyújtás pedig egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetét bemutatva az Országgyűlés szerdai ülésén.

Az ÁSZ benyújtotta 2020-as tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlésnek

Benyújtotta az Országgyűlésnek a 2020-as évről szóló beszámolóját az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Varga Judit: erősíteni kell az Európa Tanács szerepét

Fontos erősíteni az Európa Tanács (ET) szerepét, és "nem lehet hagyni, hogy a sokkal erősebb anyagi és politikai eszközökkel rendelkező Európai Unió elhalványítsa annak mandátumát" - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén.