A dohányzás károsítja az agyat!

Ön dohányzik? Ha igen, akkor van egy rossz hírünk!


Azt eddig is tudtuk, hogy a dohányzás a tüdőt és az érrendszert meg sok más szervet is roncsolja, de itt az új felfedezés.

Kiderült, hogy a cigi az agysejteket is rohasztja.

Kihat a memóriára, a tanulásra és az érvelési képességre szól a Reuters híre.

A londoni King's College tudósai eddig is sok egészségügyi témájú kutatást végeztek, de legújabb tanulmányuk emberek tízmillióit érintheti.

Több ezer emberen elvégzett vizsgálatuk kimutatta, hogy a dohányzás súlyosan károsítja a memóriát, a tanulást és az érvelés képességét – más szóval roncsolja az agyat.


A londoni kutatás tesztjében részt vevő emberek mind 50 éven felüliek és régi dohányosok voltak.
Intelligencia teszteket kellett kitölteniük, valamint azt is vizsgálták, hány új szót tudnak megtanulni vagy hány állat nevét tudják felsorolni egy perc alatt. Ugyanezt a vizsgálatot elvégezték rajtuk négy, majd nyolc évvel később is.

Az eredmények elkeserítőek voltak. Minél régebben dohányzott valaki, annál rosszabbul teljesítettek a teszteken, mint nemdohányzó társaik. Sokkal nehezebben tanultak, rosszabb volt a memóriájuk és az általános szellemi képességük.

Azt is kimutatták a tanulmányok és a tesztek, hogy a magas vérnyomás és a túlsúly szintén rossz hatással van az agyműködésre, bár nem olyan mértékben, mint a dohányzás. Az orvosok éppen ezért tartják nagyon fontosnak, hogy megváltoztassák az emberek szemléletét.

Dr. Alex Dregan a következőt nyilatkozta a BBC-nek: 
„Az embereknek tisztában kell azzal lenniük, hogy a helytelen életmód nemcsak a testnek, hanem az agynak is rosszat tesz"
„Az egészséges táplálkozás, rendszeres testedzés, a vérnyomás és koleszterinszint ellenőrzése valamint a dohányzás kerülése segíthet benne, hogy fizikailag és szellemileg is sokáig jó állapotban legyünk" 

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint több mint 1 milliárd ember halálát okozhatja a dohányzás a XXI. században. Megdöbbentő ez az adat, hiszen azt jelenti, hogy naponta kb. 27 400 ember halálát okozhatja a cigaretta. Ez a félelmetes szám óránként több mint ezer, percenként pedig 19 embert jelent. 3 másodpercenként tehát meghal egy ember csupán azért, mert szenvedélyévé válik valami, ami rossz, káros és ráadásul meglehetősen költséges is.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com