A fiatal lány fóbiásan retteg a sajtoktól

Az angol lányt olyan fóbia gyötri, amely a sajttól való félelmen alapul. Az élelmiszerekkel kapcsolatos fóbiákat általában táplálkozási zavarral hozzák összefüggésbe.

A 20 éves Sammy Jenkins olyan rosszul lesz a sajtnak még a gondolatától is, hogy inkább elhagyja a szobát.

Retteg az élelmiszerboltokban és attól, hogy amikor szülei vásárolni mennek, akkor az élelmiszerek kipakolása során hirtelen előkerül majd egy darab sajt.

SNN1925GIRL--6203_1767303aAz egyik állást, amire jelentkezett is sajt-fóbiája miatt kellett visszautasítani, mivel kizárólag a sajt pultba lett volna csak eladói hely számára. Amikor fiatalabb volt, akkor azt gondolta, hogy ez nem olyan hatalmas probléma, de most megakarja változtatni életét és legyűrni betegségét.

Számtalanszor kellemetlen helyzetbe került már fóbiája miatt, például amikor barátai pizzát hoztak és ő inkább átment a másik szobába. Annyira rosszul van az undortól és a sajt gondolatától is, hogy elönti a hideg verejtékezés. "Tudom, hogy meg kell hódítanom és legyőznöm a félelmemet. " -mondta el a fiatal lány, aki szakemberhez fordul.

Forrás:thesun.co.uk

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com