Álmatlanság és szívelégtelenség

A középkorúaknál észlelt álmatlansági tünetek erősen kapcsolódnak a későbbi szívelégtelenség kialakulásához - mutatta ki egy norvég tanulmány.


insomnia


Az elemzésben több mint 54 000 olyan férfit és nőt figyeltek meg, akiknek korábban soha nem volt szívproblémájuk. A tanulmány nem mutat ki okot és okozatot, mégis feltűnő a két egészségügyi zavar kapcsolatának lehetősége.

A kutatók írása szerint: "Amennyiben az utólagos vizsgálatok megerősítik az eredményeinket, és ha az okság jobban megalapozottabb a megfigyelt...kapcsolat az álmatlanság és a (szívelégtelenségi) kockázat között, akkor hatásosabban fel lehet lépni a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében, mivel az álmatlanság egy könnyen felismerhető és potenciálisan kezelhető állapot."


Dr. Lars E. Laugsand szerint a megállapításoknak nincs azonnali kihatása az orvosokra és a páciensekre, de tény, hogy az alvás fontos a jó egészséghez. Azt is elmondta, hogy az álmatlanságnál észlelt krónikus stresszválaszok várhatóan hatással lehetnek a szívre. Így nyilatkozott: "Azok a betegek, akik mind éjjel, mind pedig a nap folyamán stressz alatt állnak, magas vérnyomással, megnövekedett stresszhormon-felszabadulással, szapora szívveréssel és még ezekhez hasonló problémákkal küzdenek; és ezek mind olyan tényezők, amelyek a szívelégtelenséghez kapcsolódnak, így ez egy potenciális kapcsolódási forma."


Kevesebb alvás, több kockázat
1995 és 1997 között álmatlanság tüneteivel kapcsolatosan vizsgált 54 279 ember egyikének sem volt szívproblémája a tanulmány kezdetén. 2008-ra már több mint 1400 embernél kialakult a szívelégtelenség. Miután figyelembe vettek különböző tényezőket, mint például a kor, a szívbetegség kockázata vagy a pszichológiai faktor, az álmatlanság tünetei továbbra is erősen kapcsolódtak a szívelégtelenséghez, több, magasabb kockázattal járó tünettel összefűzve.

Például: Azoknál, akik "szinte minden este előforduló elalvási nehézségekről" számoltak be, 27-66 százalékkal nagyobb a kockázat a szívelégtelenségre, mint az álmatlansági tüneteket nem produkáló embereknél. Ezzel szemben azok, akik "gyakori rendszerességű, nehezen fenntartható alvásról" és az alvás "nem pihentető" érzéséről számoltak be, 2-5-ször magasabb arányban volt szívelégtelenségi kockázatuk, mint egészséges társaiknak.

Dr. Laugsand szerint a következő lépés az álmatlanság kezelése kell, hogy legyen, annak érdekében, hogy lássák, ez a stratégia csökkenti-e a szívelégtelenség kialakulását.

Forrás: webmd.com

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com