Átvállalja az állam a komlói kórház adósságait

Átvállalja az állam a Komlói Egészségcentrum elmúlt években felhalmozódott 347 millió forintos tartozását, az adósságrendezés április elsejéig megtörténik – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár a baranyai városban kedden.

egeszsegugy

Zombor Gábor annak kapcsán beszélt erről, hogy a térség országgyűlési képviselőjével, Hoppál Péterrel és a város polgármesterével, Polics Józseffel (Fidesz-KDNP) megismerkedett a járó- és fekvőbetegek ellátását végző intézmény működésével, pénzügyi helyzetével.
Az államtitkár kitért arra, hogy a mintegy negyvenezer embert kiszolgáló Komlói Egészségcentrum jövője biztosnak mondható, hiszen az egészségügyi átszervezések során a kormány egyetlen működő kórházat sem kíván bezárni. Ezzel együtt minden intézménynek, így a komlóinak is törekednie kell arra, hogy adóssága a jövőben ne termelődjön újjá komolyabb mértékben, emiatt pedig szükség lehet egyes osztályok működésének átszervezésére - tette hozzá.
Zombor Gábor megjegyezte: a komlói intézménnyel kapcsolatban tárgyalásokat kezdeményezett a főigazgatóval arról, mely profilok erősítésére, átgondolására lenne szükség a hatékonyabb működése érdekében.

Hozzátette: a komlói önkormányzattal is erősítenie kell együttműködését a kórháznak, mert olyan szociális ellátásokat is végeznek a létesítményben, amelyeket nem biztos, hogy az intézmény keretei között kell elvégezni.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2015-ös költségvetésben 60 milliárd forintnyi összeget különítettek el a kórházak adósságának kezelésére; az állam a következő hónapokban maga rendezi a tartozásokat a beszállítóknak. A komlói kórház többek között a Pécsi Tudományegyetemnek tartozik mintegy százmillió forinttal, de több tízmillió forintos elmaradása van a távhő- és a vízszolgáltató felé is.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, Komlón és a város környékén élők szempontjából kulcsfontosságú a kórházi betegellátás színvonalának folyamatos emelése, ehhez pedig jelentős mértékben hozzájárul az intézmény hamarosan megvalósuló pénzügyi konszolidációja is. Polics József jelezte: az egészségügyi rendszer küszöbön álló átalakítása kapcsán azt kérte az államtitkártól, hogy a város kórházának struktúrája a jelenlegi formájában megmaradhasson, a főigazgatótól pedig az ehhez szükséges költséghatékony működtetést várja el.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com