Az ötéves kislányból a gyomrát kitöltő hajcsomót operáltak ki - döbbenetes fotók!

Frusztrált lehetett valamitől.

Az ötéves kislány állandó hasfájásra panaszkodott, de az orvosok teljes értetlenséggel álltak Millie Wallis rejtélyes állapota előtt. Sokáig székrekedés miatt kezelték, az anyja azt hitte, gyomorrontást kapott.

Édesanyja tehetetlennek érezte magát, mert kislánya nem is evett rendesen, aggasztó módon fogyni kezdett, sőt, vonagló kínokat élt át a hasi görcsöktől. Végül Lisa annyira megsajnálta a gyötrődő kislányt, hogy elvitte az északnyugat-angliai Blackpool (Lancashire) városi Victoria Kórházba, majd jártak Poulton-le-Fylde városában is, miközben férjével együtt végig attól rettegtek, hogy tumor jelent meg a gyerek gyomrában.

Ott sem derült ki semmi.

rapunzel animated GIF

Millie végül beutalót kapott a liverpooli Alder Hey Kórházba. Ott endoszkópos vizsgálatnak vetették alá, ekkor észlelték, hogy van valami a kislány gyomrában.

Az orvosok végül megoperálták a kislányt, a hasi műtét során szembesültek azzal, hogy összepréselődött, emészthetetlen csomókat képző hajszálak voltak benne, rákos daganatról szó sem volt: egy tömör és óriási hajlabda volt a kislány gyomrában.



A kislányról tehát kiderült, hogy jó ideje marokszámra ette a haját. Életveszélyes állapotba is kerülhetett volna.

Édesanyja a Daily Mirrornak elmondta, a kislánynál hároméves kora óta tapasztalta, hogy tépi a haját, kis csomókkal a kezében talált rá a kislányra, majd egy fogmosás alkalmával felfedezett egy kopasz foltot a gyerek fejbőrén, tarkó tájékon. Próbálta mindig figyelmeztetni a gyereket, hogy ne csinálja a kényszeres mozdulatot, miközben azzal nyugtatta (vagy inkább áltatta) magát, hogy ez csak egy rossz szokás, mint a körömrágás vagy az orrpiszkálás, a gyerek majd úgyis kinövi.



Kiderült, az ötéves kislány Rapunzel szindrómában, más néven trichobezoar betegségben szenved.

Ez azért különösen érdekes, mert általában tinédzser lányoknál jelentkezik a ritka betegség. A háttérben családi krízis vagy túlzott önkritika állhat.

A pszichológiai rendellenesség okozta kényszeres hajevés nevét a Grimm testvérek híres meséjéből kapta, ahol a toronyba zárt Rapunzelt, vagyis Aranyhajat hosszú hajzuhataga menti meg a raboskodástól, lelógó fürtjein felmászik hozzá hercege. Bár a mese vidám véget ér, a Trichobezoar betegségben szenvedő lányok súlyos veszélynek teszik ki magukat - írja a napidoktor.hu.

Millie Wallis

Amikor hazamentek, édesanyja megszabadította Millie-t gyönyörú hosszú hajától, csakis egy rövid lófarkat engedélyezett, a kislány pedig végül megszabadult a hajevés kényszerétől. Jelenleg 10 éves és édesanyja elmondása alapján lelkileg egészséges.

A Daily Mirror azt írja, a Rapunzel szindróma olyannyira ritka betegségnek számít, hogy jelenleg 27 esetről tudnak a világon.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com