Bukarestben több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett inflációkövető béremelésért

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Bukarestben az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) nevű szakszervezeti szövetség hívására több ezer orvos és ápoló vonult utcára hétfőn inflációkövető reálbéremelést követelve.A romániai egészségügyi dolgozók tüntetéssorozata már tavaly megkezdődött, és az ágazat nagyobbik, mintegy 120 ezer egészségügyi alkalmazottat tömörítő érdekvédelmi szövetsége, a - főleg a kisegítő személyzet, irodisták és felcserek érdekeit képviselő - Sanitas szakszervezet a bértárgyalások nyomán február elején megállapodásra jutott Marcel Ciolacu miniszterelnökkel. A kormány jóváhagyta mintegy tízezer (a költségvetési hiány csökkentése érdekében bevezetett általános létszámstop által érintett) egészségügyi állás betöltését a munkaerőhiány mérséklése érdekében, múlt héten pedig sürgősségi rendeletet fogadott el a kétlépcsős béremelésről.
    

A jogszabály értelmében márciustól tíz, júniustól pedig további tíz százalékkal növelik az egészségügyi dolgozók alapbérét, ezzel azonban a kisebbik, mintegy 25 ezer orvos, mentő, ápoló érdekeit képviselő szakszervezeti szövetség, az Egészségügyi Szolidaritás elégedetlen, és folytatja a tiltakozó megmozdulásokat. A hétfői tüntetést szervező FSSR szerint az orvosok és ápolók reálbérei valójában csak 13,9 százalékkal nőnek, mert a veszélyességi és ügyeleti pótlékok a hat évvel ezelőtti szinten maradtak. Az Egészségügyi Szolidaritás az utóbbi két év inflációs veszteségeit fedező, 28 százalékos béremelést követel és a hétvégi, ünnepnapi, éjszakai munka méltányos bérezését sürgeti.
    

A szakszervezet közlése szerint mintegy ötezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett tagja gyűlt össze hétfőn a kormány épülete előtt, majd az egészségügyi minisztériumot útba ejtve a parlament elé vonult. Az érdekképviselet vezetői kilátásba helyezték, hogy általános sztrájkot hirdetnek a romániai kórházakban, ha a kormány továbbra sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni velük, és teljesíteni bérköveteléseiket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fúrás és injekció nélkül is megállítható a fogszuvasodás

Fúrás és injekció nélkül is megállítható a fogszuvasodás

Egy egyszerű folyadék hozhat áttörést a fogászatban.

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

http://ujhazak.com