Harmincból egy halálesetet a feldolgozott hús okoz

husA tudósok szerint a feldolgozott hús nagyon káros, a halálesetek jelentős hányadát az olcsó szalonnafélék okozzák. A szalonna mellet sok feldolgozott húst tartalmaznak a különböző kolbászok és sonkák.

Az oxfordi tudósok által végzett nagyszabású felmérésben közel félmillió férfi és nő vett részt. A tudósok részletesen vizsgálták a táplálkozásukat és az egészségi állapotot, különös hangsúlyt fektetve a szív-és rákbetegségek gyakoriságára.

A végső eredmények összehasonlítása után kiderült: a feldolgozott hús körülbelül harmincból egy halálesetnek az oka. Napi 20 g feldolgozott hús fogyasztása még nem veszélyes, a határérték felett viszont nem ajánlott.

A magyarázat nem pontos, az egyik feltételezés az, hogy a húsokban lévő telített zsírok növelik a rák kialakulásának veszélyét. A másik feltevés szerint a daganatos megbetegedést a sütés során felszabaduló vegyületek okozzák. Ezek az anyagok állatoknál tumort idéznek elő, és elképzelhető, hogy ez az emberek esetében is így van.

A tanulmányt a lóhús botrány kapcsán mutatta be a Daily Mail, mivel az utóbbi időben sok fogyasztó megkérdőjelezi az élelmiszerek eredetét.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com