Kutyája segítségével gyógyul a kisfiú

A 8 éves kisfiú egy ritka rendellenességgel született, mellyel világszerte mindössze 25 sorstársa él. Állapota súlyosbodása után kapta meg a kutyust, aki azóta is segíti a gyógyulásban. 

owen


A brit kisfiú, Owen a ritka, Schwartz szindrómában szenved, melynek következtében nem tud normálisan fejlődni a teste, ami súlyos fájdalmakkal, rendellenességekkel jár.

Szülei válása után Owen állapota egyre csak romlott, éjszakánként már oxigén maszkban kellett aludnia. Időközben az apa újra nősült, felesége tanácsára úgy döntöttek, hogy bővítik a családot egy házi kedvenccel, hát ha javul a fiú hangulata. Hacsit, a juhászkutyát egy menhely által feladott hirdetésben találták meg, ahol részletesen le volt írva, hogy mindössze három lábbal rendelkezik, testét sebek borítják, ugyanis az első gazdája folytonosan bántalmazta, majd elütötte egy vonat is.

A leírás alapján rögtön tudták, hogy egy igazi túlélővel van dolguk, így ő bizonyult a legtökéletesebb választásnak a fiú mellé, aki szintén kitartóan küzd. A kisfiú oxigén maszkkal az arcán aludt, mikor beléptek a szülei, Hacsival a szobába. A kisfiú az ébredése után megpillantotta a kutyát, akihez rögtön oda is bújt. Will és Collen elmondása szerint olyan volt, mintha két igaz barát találkozásának lettek volna tanúi. Owen és Hacsi barátsága már másfél év óta tart, ez alatt sokat javult a fiú állapota, hangulata és motiváltsága. A kutyát azóta az év ebének is választották már, illetve díjjakkal jutalmazták a hős duót.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com