Miért hizlal a fogyókúra?

A fogyókúrázó nők közel egyharmadánál ellentétes hatást vált ki a fogyókúra: testsúlycsökkenés helyett annak gyarapodását tapasztalja.


Az egyik lehetséges oka ennek a jelenségnek, a szervezet védekező mechanizmusa. Amint a szervezet felismeri, hogy hirtelen kevesebb tápanyaggal gazdálkodhat, elkezdi a megtakarítást, raktározást.

Kevesebb kalória ég el, és a szénhidrátot zsír formájában a bőr alatti kötőszövetekbe kezdi elhelyezni vésztartalékait a szervezet.

Zsír

Ez legtöbb esetben akkor fordul elő, amikor radikálisan, egyik napról a másikra megváltozik a megszokott napi tápanyagbevitel.

A fogyókúrás étrendet – éppen ezért - úgy kell összeállítani, hogy naponta több alkalommal kell egy keveset falatozni, és fokozatosan kell a szervezetet hozzászoktatni a csökkent tápanyagbevitelhez.

Sokan már 15-20 éves korban elkezdik a fogyókúrát, és évente 3-5 alkalommal gyakorolják azt.

Az eredménytelenség mögött bizonyos – egyébként nem hizlaló – élelmiszerek túlzott fogyasztása is állhat. A diétás étrendben ajánlott zöldségek és gyümölcsök egy része magas kalóriatartalommal bír. Például a 10 dkg dió elfogyasztásával 600 kilókalóriát jelent. A mértékletesség az egészséges, könnyen emészthető élelmiszerek esetében is ugyanolyan fontos.

Mérőszalag

A reggeli kihagyása sem szerencsés a fogyni vágyók esetében. A reggel bekapott néhány falat étel elűzi az éhségérzetet, ugyanakkor fizikai-szellemi frissességet is biztosít. Ha kimarad a reggeli, a déli órákban nagyon nehéz lesz ellenállni egy jó kiadós ebédnek.

A szakértők szerint a fogyózáskor a 7 órás alvás az ideális. Úgy a túlzásba vitt, mint a kevés (4-5 órás) alvás a zsírraktárak feltöltésére ösztönzi a szervezetet.

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com