Seregélyesi megbetegedés - Tizenegy gyerek van még kórházban ételmérgezés tüneteivel

Tizenegy gyerek van még kórházban ételmérgezés tüneteivel azok közül, akik pénteken betegedtek meg egy seregélyesi erdei iskolában - hangzott el az M1 aktuális csatorna hírműsorában szombaton. A Fejér megyei tisztifőorvos megerősítette az értesülést az MTI-nek.hospitalA helyszíni tudósítás szerint a megbetegedett gyerekeket a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban ápolják, egyiküknek sincs már láza, infúziót kapnak. Müller Cecília Fejér megyei tisztifőorvos az MTI érdeklődésére elmondta: szombat délelőttig tizennégy gyerek volt kórházban, közülük hármat már hazaengedtek. Közölte, hogy a megbetegedés hányással járt, mindössze egy gyereknek volt láza.

Jelezte azt is, hogy az általuk megvizsgált négy mintából sem adenovírust, sem rotavírust nem mutattak ki. Hozzátette, hogy a calicivírus, illetve a bakteriális fertőzések kimutatása több napot vesz igénybe. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pénteken arról adott tájékoztatást, hogy tizennyolc ötödikes diák betegedett meg a seregélyesi táborban "élelmiszer eredetű megbetegedés" tüneteivel.

Kedden érkezett a huszonhét tagú osztály az erdei iskolába, közülük tizennyolcan lettek rosszul csütörtökről péntekre. Az M1 aktuális csatorna információi szerint fertőtlenítik a seregélyesi erdei iskolát, két hétig nem fogadnak vendégeket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com