Szívroham után is megvéd a vörösbor

Két pohár a piros nedűből, és megelőzhető az újabb infarktus – áll az International Journal of Cardiology szakfolyóiratban. 20120928145742_villanyi_vorosbor_fesztival
Rég tudjuk, hogy a friss gyümölcs fogyasztás, és a rendszeres testmozgás mellett, a napi egy pohár vörösbor fogyasztás is jó hatással van a szívünkre, mert a benne található antioxidánsok hatékonyan akadályozzák meg a koleszterin felhalmozódását, és visszaszorítják a vérerekben kialakuló gyulladásokat. Most viszont kiderült, hogy nem csak megelőzheti a szívbetegségeket a bor, hanem, ha már megtörtént a baj, akkor utána is fogyasztva az italt csökkenhet az újabb megbetegedés esélye, például az infarktusé. A Harvard Egyetem Orvosi Kara és több olaszországi kutatóintézet közös kutatásából kiderül, hogy legyen szó férfiról, vagy nőről, a napi két nagy pohár vörös vagy fehérbor fogyasztásával, 13%-kal kisebb a valószínűsége egy újabb szívbetegségnek, és 17%-kal csökkenhet az abszintet fogyasztókkal szemben a kardiológiai okból kifolyó halálozási arány.
Ez viszont nem mindenkire igaz. A szakemberek hangsúlyozták, hogy csak azokra érvényes az eredmény, akik már a kutatás előtt is rendszeresen ittak bort.
Természetesen, ha valaki eddig nem ivott alkoholt, annak nem ajánlják a tudósok, hogy most rászokjon a kutatás miatt, hiszen a szív és érrendszer megvédésére van sokkal egészségesebb megoldás is.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com