Véd a kávé a májrák ellen!

Napi három csésze kávé a felére csökkenti annak az esélyét, hogy májrákban halunk meg. happy-coffee-28656-1233075560-5
A sokáig minden baj forrásának tartott feketéről, egyre több kutatás deríti ki, hogy valójában rengeteg mindenre gyógyírt jelenthet.

A görögök például arra esküsznek, hogy a mértékkel fogyasztott kávénak köszönhetően akár a 90. születésnapjukat is megünnepelhetik.

Most a brit kutatók jöttek rá, hogy a napi három csésze fekete levesnek hála ötven százalékkal kisebb lesz az esélye annak, hogy májrák végez velünk. Ezt azzal magyarázzák, hogy a kávéban olyan összetevők vannak, amelyek segítik a máj működését, ami ezért gyorsabban választja ki a méreganyagokat, köztük azokat is, amelyek a rákos megbetegedésekért felelősek.

A forróital, ám nem csak a rák ellen jelent védelmet, hanem az egyes cukorbetegségeket is megelőzhetjük, ha rendszeresen fogyasztjuk, mert a kávé hatására olyan enzimeket kezd termelni a máj, amelyek miatt könnyebben lebomlik a cukor és a szénhidrátok.

A kávé viszont nem védi meg minden esetben a májat. Az alkoholisták, a hepatitis B vagy C vírussal megfertőződött emberek hiába kortyolgatják a fekete italt. Fontos azt is észben tartanunk, hogy csak akkor nyújt segítséget a kávé, ha mértékkel fogyasztjuk!

Ha megfelelően kávézunk, akkor sokáig élhetünk, egészséges lesz a májunk, nem leszünk cukorbetegek, alacsonyabb lesz a vérnyomásunk, és szívműtét esetén hamarabb meggyógyulunk. Legalábbis a kutatások ezt állítják.

(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com