A születési hónapod alapján kiderül, hogy kiket kellene eltávolítanod az életedből.
A Masterplast Nyrt. adózott eredménye az első negyedévben 53 ezer euró volt, szemben az egy évvel korábbi 5,8 millió eurós veszteséggel - közölte az MTI-vel a közép európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata.
Akik arra születtek. címmel álláslehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat indult leendő pedagógusoknak kilenc, tanárképzést folytató felsőoktatási intézmény részvételével.
A városi sportágak olimpiai selejtezősorozatának mind a négy magyar részvevője indul Sanghajban a csütörtöktől vasárnapig tartó első állomáson.
Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője, aki a legendás alkotásban Kuksit formálta meg, emellett több magyar filmben is játszott gyerekszínészként.
Izraelben idén egyidejűleg fáklyagyújtási és fáklyaoltási ceremóniával kezdődött hétfő este az Izrael 1948-as kikiáltására emlékező függetlenség napja ünnepségsorozata.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter áprilisi berlini látogatásának folytatásaként Bajorországba utazott és újra találkozott a német autóipar vezető szereplőivel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A Magyar Kerékpárosklub Bringás reggeli akciójához csatlakozva saját standdal várta a kerékpározókat kedd reggel a Battyhány térnél, a Bem rakparton a Miniszterelnökség.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország a júliusban kezdődő európai uniós elnöksége idején mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a Nyugat-Balkán stabilitásához, békéjéhez és fejlődéséhez, aminek a legjobb módja az integráció gyorsítása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Romániában 5,9 százalékra csökkent áprilisban az éves infláció - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A legkiválóbb nemzetközi sztenderdek alapján megújítva, Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) néven folytatódik 2024-től a hazai tudományos kutatásokat csaknem négy évtizede támogató OTKA-program - közölte a KIM az MTI-vel kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emelt az ügyészség egy, az internetes hirdetőket megkárosító ukrán férfival szemben, aki az adathalászattal megszerzett bankkártyaadatokkal debreceni bankautomatákból vette fel a megtévesztett sértettek pénzét - közölte a hajdú-bihari főügyészség az MTI-vel kedden.