A kutatás szerint a C- vitamin stroke ellenes

A C-vitamin bizonyítottan az legerősebb és legsokoldalúbb vitaminok közé sorolható. Hiánya számtalan betegségek és szövődményt okozhat, azonban tudatos bevitelével olyan halálos betegségek kockázata is lecsökkenhet, mint a stroke.

VitaminC-letter


Az Amerikai Neurológiai Akadémia éves ülésén, beszámoltak egy olyan csodás felfedezésről, melyet a stroke típusainak vizsgálata során tettek szert.

A betegségnek két nagy csoportját lehet megkülönböztetni, ugyanakkor érdekes módon mindegyik betegnél volt valami közös pont, még pedig a C-vitamin hiánya. A kutatók tanulmánya szerint azoknál az embereknél, akik ügyelnek a vitamin pótlására, jelentősen csökken a kockázata annak, hogy a halálos kor felüsse fejét, ezért megelőzéshez és a felépüléshez is kiemelten ajánlott.

A szakemberek azt is hozzátették közleményükhöz, hogy rendkívül fontos a vitaminok rendszeres bevitele a szervezetben, hiszen már egyetlen vitamin hiánya komoly gondokat okoz, ugyanis hatással van az egész szervezetre. A C-vitamin felelős a gyulladások csökkentésérért, sebek gyógyulásáért, az immunrendszer erősségéért, állóképességért, a test regenerálódási folyamataiért, emellett sok más folyamatban vesz részt, mely az egészségünkért felel. Hiánya tehát nem csoda, hogy komoly szövődményekkel járhat. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy nem mindegy, hogy milyen forrásból jutunk a fontos anyaghoz, érdemes az egészségtelen ételeket elhagyni és áttérni az egészségesebb életvitelhez a táplálkozás terén is.

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com