A plüss játékok is gyógyító hatással bírnak

Az ember számára létfontosságú inger az érintés. Enélkül egy idő után súlyos depresszió is bekövetkezhet, ezért is van gyógyhatása az ölelésnek, kézfogásnak, mely nem csak lelkileg erősít, de fizikailag is. A következő kutatásban azt is kiderítették, hogy nem csak az emberekkel, állatokkal való érintkezés képes csodákra, de a kedves, plüss játékokkal is. 

1


Az ember társas lény, nem számít mennyire van összhangban magával, létfontosságú, hogy szociális inger érje, különösen az érintkezés, hiszen ennek hiányában komoly problémák alakulnak ki.

Egyetlen emberi érintés képes annyi endorfin hormont felszabadítani, mellyel megnövekszik a szerotonin szint, majd új sejtek képződnek. Számos olyan terápiával is találkozhatunk, melyekben emberek helyett, állatok a terapeuták. Ekkor a változatos tapintású textúrák hatnak stimulálóan az idegrendszerre, így kifejtve jótékony hatásukat.A kutatás szerint azonban azoknak sem kell szomorkodnia, akik olyan allergiákban szenvednek, melyek ellehetetlenítenék az állat terápiás lehetőségeket, ugyanis a plüss játékok is hasonló mechanizmusokat indítanak be a szervezetben.

A plüss játékokkal való kapcsolat, még a gyermekkorban alakul ki, többnyire azzal a célzattal, hogy éjszaka biztonság érzetet nyújtson a bundás kis barát társasága. Bizonyított tény, hogy egy másik személy jelenléte növeli a komfort érzetet, nyugtatóan hat az idegrendszerre, mellyel kiküszöbölhetőek az alvás zavarok és csökkent a stressz szint is. A félelmek által generálódott szorongás szintén lecsökken, csupán a dekoratív tárgyra tekintve felszabadulnak a boldogság hormonok, melyek beindítják a gyógyító folyamatokat. A tény, hogy egyetlen plüss mackó is ilyen csodákra lehet képes, felülírja azt a tévhitet, hogy felnőtt korban gyerekes dolog egy plusz alvótársat beiktatni.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com